Hétvégi röplabda mérkőzések

2022. SZEPTEMBER 29.

A férfi NBII. alapszakasz első tornája ezen a hétvégén, szombaton, vagyis október első napján kerül megrendezésre a Pote Csarnokban.

Az első hazai pályás torna menete a következő:  
12.00 PTE-PEAC - Gödöllői RC
14.00 Gödöllői RC - UNI Győr-SZESE
16.00 UNI Győr-SZESE- PTE-PEAC

 

Szabó Tamás, az NBII-es csapat vezetőedzője a következő szavakkal illette a nyitó mérkőzéseket: 

 

"Október első napján megkezdi bajnoki szereplést a felnőtt férfi csapatunk is. Nyáron több változás is történt a csapat háza táján, ami miatt át kellett alakítani a felnőtt csapatot. A negatívumokkal kezdeném, mert ezek hatására kellett részben új csapatot építeni. A csapattól, továbbtanulás miatt, távozott a felnőtt csapat kapitánya, feladója és a legrégebbi nevelésű játékosunk Storcz Dániel, a tavalyi szezon meglepetése és a legtöbbet fejlődött játékosunk Bánki László valamint a kezdő csapatból évek óta kihagyhatatlan Schmitz Dávid. Mindhárman Budapesten folytatják tanulmányaikat. A három meghatározó játékos távozása miatt az egyre tehetségesebb utánpótlás csapatokból hoztam fel fiatalokat. A felkészülés során nyolc játékos csatlakozott a felnőtt csapathoz. Ezek a következők; az U20-as csapatból Várbíró Tamás, Gulyás Benjamin, Hamonnay Hunor, Illés Ákos, Schmidt Barnabás valamint az U17 csapatából Gál Miklós, Csikós Mihály és Sebestyén Gergely. A felvételik során több tehetséges játékos választotta a Pécsi Tudományegyetemet továbbtanulás miatt, így Horváth Ábel és Kerék Kristóf is csatlakozott a gárdához. A felnőtt csapatot ebben a szezonban újra teljes értékű játékosként erősíti Baumholczer Martin, ami hatalmas előrelépésnek számít. A fiatal tehetségekkel, az érkező játékosokkal és a felkészülés alapján úgy látom, hogy minőségibb edzésmunkát tudunk végezni és ennek köszönhetően nemhogy meggyengült a felnőtt csapat, ahogyan azt a nyáron láttam, hanem megerősödött. Egyetlen poszton lesz gyengülés, hiszen Storcz Dániel távozásával egy nagyon rutinos és képzett feladót veszített a csapat és ezen a poszton egyenlőre nem is tudtam hasonló kvalitású fiatal játékossal pótolni a hiányt, ezért újra mezt húzok erre a szezonra, hogy minél jobb eredményt érjünk el és színvonalasabb mérkőzéseket játszunk. Az utánpótlás keretből érkeztek feladó posztra játékosok és lehetőséget is kapnak a bizonyításra, de még sokat kell tanulniuk, hogy a felnőtt csapatot tudják irányítani.

A hétvégén bízom benne, hogy mindent tudunk alkalmazni, amit a felkészülésünk során gyakoroltunk és a sok edzőmérkőzésnek köszönhetően jó formában kezdjük meg a szezont."-mondta.

Ennek fényében sok sikert kívánunk a fiúknak!

 

Női NBII-es csapatunk mérkőzésire október 2-án kerül sor, méghozzá 15:00-kor a Pote csarnokban.

Várunk minden kedves érdeklődőt sok szeretettel!

Storcz Tamás, a csapat jelenlegi edzője így nyilatkozott a Viadukt SE elleni párharcról: 
"Vasárnap a Viadukt SE csapatával játszunk a női NBII nyugati csoportjában. Nem ismerjük ellenfelünket, így magunkra koncentrálunk. A kitűzött cél a saját hibák számának csökkentése, hogy stabilabb legyen a teljesítmény."

 

Sok sikert a lányoknak!

 

Hajrá PEAC!