ÚJRA PARA BOCCIA ORSZÁGOS BAJNOKSÁG TÖBB MINT KÉT ÉV UTÁN

2022. OKTÓBER 8.

Rendhagyó módon rendezi meg a Magyar Para Boccia Szövetség új elnöksége és szakmai stábja 2022. évi Országos Bajnokságát. Az első fordulóban október 8-án a csoportmérkőzéseket rendezik meg, míg november 27-én lesznek a helyosztók és éremmérkőzések.

Mindkét forduló Kecskeméten kerül lebonyolításra.

Most szombaton hét sportolónknak szurkolhatunk, hogy minél többen szereplői lehessenek a novemberi fordulónak, erre többeknek komoly esélyük van.

  • Koleszér Gréta
  • Rózsa István
  • Kienle Kinga
  • Szabó Alexandra
  • Sipos András
  • Berkes Gergő
  • Virágh Attiláné

 

Mint mindig egy nagyon motivált, lelkes segítői stáb áll játékosaink mögött, mind az edzéseken és most szombaton a pálya mellett is.

  • Szűcs Ibolya
  • Sándor László
  • Kienle Gábor
  • Tüske Boglárka
  • Tóth Enikő
  • Dobsa Sándor
  • Berkes József
  • Takács Laura
  • Stier Lászlóné Magdi
  • Belán Dávid

 

Újra buzdítjuk mindig elképesztő és komoly támogatást nyújtó szurkolói táborunkat is, hogy legyenek mellettünk!

Mint mindig jelszavunk most is:

EGYÜTT ÚJRA SIKERÜLHET.

 

Csapatunk vezetője, akit mindenki BOSS-nak nevez, az alábbi gondolatokkal indítja útnak csapatát:

Amikor úgy érzitek semmi sem akar sikerülni gondoljatok arra, hogy az elmúlt években hányszor de hányszor megcsináltatok hasonló feladatokat, hány ezer lasztit kidobtatok. Koncentráljatok és meglátjátok az a dobás amire éppen készültök sikerülni fog, de nem attól az egy dobástól, hanem attól a rengeteg beletett munkától amit elvégeztetek.

Legyen Bennetek mindig tűz és ha ez lobog akkor amikor azt gondolod nincs már más lehetőséged, akkor tudd mindig van még legalább egy.

Sok minden amire azt gondoljátok nem lehetséges valójában nagyon könnyű, csak lépjetek túl önmagatokon és meg tudjátok tenni azt amire azt gondoltátok nem lehetséges.

Bízom Bennetek, bízom a döntéseitekben, legyetek sikeresek és vidámak!

 

Az OB face oldala:
https://www.facebook.com/events/823136732400308?ref=newsfeed

HAJRÁ PEAC!????

HAJRÁ PARA BOCCIA!

KEDVES SZURKOLÓINK MARADJATOK VELÜNK LENDÜLETBEN!