Interjú Gyenge Gáborral, a PEAC női kosárlabda szakosztály vezetőjével

2021. OKTÓBER 19. Hírek sajtótájékoztató

Gyenge Gábor szakosztályvezetővel beszélgettünk a pécsi egyetemi kosárlabda kezdetéről, jelenéről és jövőjéről.


Honnan és mikor indult útjára a PTE PEAC kosárlabda? Mi a cél? Hol helyeznéd el magatokat a kosárlabda térképén? 

A PEAC kosárlabda szakosztálya több évtizedes múltra tekint vissza, azon belül a női szakág is évtizedek óta szerepel különböző szintű bajnokságokban. Jelenleg női csapatunk az egyetemi bajnokságban (MEFOB) szerepel immáron a 6-ik szezont kezdjük meg az az én közreműködésemmel. Ezen időszak alatt változó eredményességgel szerepelt aminek a fő oka, hogy mivel csapatunk kizárólag egyetemi hallgatókból áll tisztán amatőr státusszal, ezért a játékos állományunk minősége teljes egészében attól függ, hogy az éppen kik érkeznek és tanulnak egyetemünkön. Ezért a céljaink is ehhez igazodóan változnak de elmondhatjuk, hogy minden évben alapvető és minimális célként a bajnokság rájátszását határozzuk meg. Hosszabb távon egyértelmű és elhatározott célunk, hogy a Női Amatőr Bajnokságban (egykor Nb1 b.) szerepelhessünk. Ennek alapvető feltétele az infrastruktúrális körülményeink javulása valamint ennek köszönhetően minőségi játékosok igazolása, a PTE-re csábítása.


Kik jöhetnek hozzátok? Mennyien vagytok a szakosztályban? Egyáltalán milyen módon és hol tudtok toborozni?

Csapatunkba várunk minden hallgatót aki kosárlabdázni szeret,  versenyszerűen, bármilyen szinten űzte ezt a sportágat és szeretne a tanulmányai alatt is szervezetten, versenyszerűen és amatőr szinten komolyan sportolni.

Jelenleg a csapatunkban 16 igazolt játékosunk van ami soknak számít azt is figyelembe véve, hogy nem rendelkezünk külön klasszikus értelemben vett utánpótlással hiszen hivatalosan mi is azok vagyunk (U25). Örülünk, hogy az egyetemünkről ennyien vannak akik ilyen szinten tudnak, szeretnek és hajlandóak kosárlabdázni.

Toborozni pedig kétféle képpen tudunk és szoktunk, egyrészt személyes kapcsolatok és megkeresések,- valamint egyetemi hirdetmények, az egyetem Sport Irodájának bevonásával és segítségével.

 

Hol lehet megtalálni a szakosztályt, hol folynak az edzések?

Szakosztályunk és női szakágunk az egyetem műszaki karának tornacsarnokában (MIK csarnok) és az ott található irodákban található meg és elsősorban engem lehet személyesen keresni a 30/9168-169 - es telefonszámon minden ezzel kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolok és természetesen örömmel várunk mindenkit aki a fentieknek megfelelően csatlakozna csapatunkhoz.

Az edzéseink szintén a “MIK csarnokban” vannak, az edzés időpontokról pedig megkeresés után tudok tájékoztatást adni.  

 

Akire nagyon büszkék vagyunk (Szakosztály legkiemelkedőbb sportolója interjú) Propszt Amanda 

 

Honnan jött az életedbe a kosárlabda?

Első osztályos koromban kezdtem le pattogtatni Szekszárdon KSC-s színekben. Választhattam a kézilabda és kosárlabda között. Utóbbinál tettem le a voksom. 

 

Melyik eredményed tesz leginkább büszkévé?

A 2018/2019-es MEFOB szezon egészére büszke vagyok. Ott voltunk a rájátszásban, a 3x3-as csapatunk, amelynek én is tagja voltam, a döntőbe jutott és derekasan helytállt. Pécsen került megrendezésre, ami különösképpen széppé teszi ezt az emléket. Korábbról, szintén helyi rendezés során sikerült B33 diákolimpián ezüstérmet szereznünk. Közel áll a szívemhez a kosárlabdának ez a szakága, nagyon szeretem játszani. 

 

Mi az amit el szeretnél érni? Mi a célod a sporttal?

Szeptemberben kezdtem az ötödévet testnevelés, etika –és erkölcstan osztatlan tanári szakon. Elméletben az utolsó évem lesz ez Pécsen, ami azt is jelenti, hogy az utolsó szezonom a PTE PEAC játékosaként. Szeretném, ha kosarakban és sikerekben gazdag szezont tudnánk zárni a csapattal és igazan emlékezetesre sikerülne. Hiszem, hogy lehetünk mi a nyugati csoport meglepetés együttese. Cél a play off, és, hogy továbbra is egy egységes, küzdeni tudó társaság kovácsolódjon össze idén is. 

 

Mennyiben tud ezekben a  céljaidban támogatni a PEAC? 

Az évek alatt kialakult egy igen jó közeg, akikkel jó együtt dolgozni és jó a csapat tagjának lenni. Az edzőnk, Gyenge Gábor segítségére is mindig számíthatunk. 

 

Tanulás és sport. Összeegyeztethető? Ha igen, hogyan?  

A sport sok mindenre megtanított az évek alatt. Nagy mértékben segít abban, hogy megtanuljam hatékonyan beosztani az időmet. Ennek nagy hasznát veszem, ha tanulásról van szó. Tanáraink többsége pedig partner abban, ha mérkőzés miatt hiányzunk az egyetemről. 

 

Vannak példaképeid akik motiválnak?

Vannak alkalmak, amikor a sokszoros magyar válogatott és PEAC-os ikon, Fűrész Diána is velünk edz. Mindannyiunk számára követendő példa és óriási motiváció is, ha ott van. 

 

Szüleidnek, közvetlen hozzátartozóidnak is akadnak “feladatok” abban, hogy ilyen eredményeket érj el. Miben tudnak segíteni, támogatni?

Nagynéném a legnagyobb támogatóm ezen a téren. Már az nagyon jóleső számomra, hogy ha teheti eljön a mérkőzéseimre és mindig érdeklődik, támogat és ha kell lelket önt belém. 

 

Mi motivál a nehezebb napokon?

A nehezebb napokon mindig a kosárlabda segít át. Játékosként, játékvezetőként és edzőként is tevékenykedem, valahol mindig sikerül megtalálni a motivációt. Bízom abban, hogy megvannak ezek között a transzferhatások és mindegyik által csak jobbá válhatok.