Röplabda

 

 

 

ELÉRHETŐSÉGEK

 PTEPEACVOLLEYBALL

 ptepeacvolley@gmail.com

 ptepeacvolley

 +36 30 293 8824

 

BEMUTATKOZÁS

A PEAC röplabda szakosztályában a célkitűzés a színvonalas amatőr versenysport szervezése. A szakosztályban egységesen működik mind a férfi, mind a női szakág. Játékosaink tanulás vagy munkavégzés mellett röplabdáznak, anyagi juttatásban nem részesülnek. A felnőtt csapatokat saját nevelésű játékosok és a Pécsi Tudományegyetemre érkező hallgatók alkotják. Az utánpótlás csapataink U12-től az U20-as korosztályig biztosítanak lehetőséget a röplabdázni vágyó gyerekeknek. Az edzésszám heti 3-4 alkalom, az edzéseket szakképzett edzők irányításával végzik a sportolók. Csapataink az országos II. és III. osztályban versenyeznek, de olyan alapképzésben részesülnek, hogy a tehetséges, motivált játékosok később magasabb szinten is meg tudják állni a helyüket.

A szakosztály létszáma folyamatosan bővül, immár közel 350 sportoló röplabdázik a PEAC-ban. Ez egyebek mellett annak is köszönhető, hogy néhány éve kiépítettük a bázisiskolai rendszerünket, így két általános iskolában és három középiskolában is működnek már előkészítő csoportjaink. A rendkívül magas létszám miatt egyes korosztályokban B csapatok kialakítására került sor, amelyek az országos IV. osztályban, illetve a regionális bajnokságban versenyeznek.

 

PEAC LIGA

Néhány éve hívtuk életre ezt a versenyzési formát, annak érdekében, hogy játéklehetőséget biztosítsunk az országos bajnokságokban nem, vagy csak keveset játszó röplabdásainknak is. Saját utánpótlás játékosaink mellett iskolai csapatok, egyetemi csapatok, öregfiúk versenyeznek itt. A versenysorozat az elmúlt években nagyon népszerűvé vált, összességében több száz sportoló vett részt a PEAC LIGA fordulóin.

 

SZAKOSZTÁLY VEZETÉSE

Dr. Horváth Balázs - szakosztályvezető
Szabó Tamás - gazdasági vezető, férfi szakág szakmai vezető
Gyöngyösi Zoltán - női szakág szakmai vezető
Fodor Bence - technikai vezető

 

EDZŐINK

 

Férfi szakág

Felnőtt – Szabó Tamás
U20 A – Szabó Tamás
U20 B – Kecskés Bence
U17 – Kecskés Bence
U15 – Baranyai Zoltán
U13 – Gogolákné Kiskőrösi Zsuzsanna
U12 – Baranyainé Kiss Zsuzsanna

 

Női szakág

Felnőtt – Fodor Bence
U20 korosztály vezetőedző, U20 A – Gyöngyösi Zoltán
U20 B – Horváth Alexandra
U17 korosztály vezetőedző, U17 A – Bedő Gergely
U17 B – Szabó Réka
U15 korosztály vezetőedző, U15 A – Storcz Tamás
U15 B – Vásárhelyi Gábor
U13 korosztály vezetőedző, U13 A – Pokol Lajos
U13 B – Molnár Nikolett
U12 – Baranyainé Kiss Zsuzsanna

 

Edzések helyszínei:

 

Képgaléria

 

 

 

Vissza a főoldalra

 

Letölthető dokumentumok: