Tradíció és Innováció - Megújul a közel 100 éves PEAC Interjú Hoffbauer Márk ügyvezető Igazgatóval

2021. AUGUSZTUS 13. Hírek sport

PTE PEAC – Tudás a sportban, Sport az élvonalban

Sokak szerint már szomjazta az egyre növekvő, fejlődő PEAC, hogy legyen egy főállású ügyvezető Igazgató, aki összefogja, koordinálja, irányítja a PEAC mindennapjait. Hogy élted meg az első találkozást ebből a székből a PEAC-al? Mik voltak az első lépések?

Az hiszem az elkötelezettségemet a PEAC irányában nem kell bizonyítanom senkinek, hiszen szeptemberben lesz 25 éve, hogy beléptem a Szabadság úti vívóterembe és lettem az egyetemi sportegyesület igazolt sportolója. Mondhatjuk, hogy a klub kötelékében eltöltött  negyedszázad jutalma az ügyvezetői szék, azonban ennél sokkal összetettebb és tudatosabb folyamatról beszélhetünk. 2013 őszén ért az a megtiszteltetés, hogy a vívószakosztály vezetőjévé választottak, majd 2014-ben legfitalabbként kerültem be az Egyesület elnökségébe, mindezeket természetesen társadalmi munkában, hiszen 2010-től a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. projektmenedzsereként dolgoztam. A szakosztályban és az elnökségben végzett munkám alapján Dr. Ács Pongrác ügyvezető elnök úr egyre több feladattal bízott meg, mely révén egyre több szakosztály életébe láthattam bele. Ezalatt az időszak alatt a PEAC rendkívül komoly fejlődésen ment keresztül, amely napi munkában egyre több döntést és feladatot adott, amelynek ellátása társadalmi pozícióból szinte lehetetlen volt.  2020 augusztusában az Egyesület közgyűlése választott meg ügyvezető igazgatónak, mely pozíciót 2020. október 1. napjával kezdtem meg. A 10 éves városfejlesztési munkából azonban rengeteget tanultam, hiszen nagyon komoly szervezési, irányítási tapasztalatot, uniós pályázati ismeretet hoztam magammal. 

Amint az a kicsit hosszabb, azonban a rólam alkotott teljes kép érdekében szükséges bevezetőből is látszik szerencsére nem egy számomra teljesen ismeretlen helyen kell helytállnom. Ettől függetlenül első lépésként a még több ismeret begyűjtse vált az elsődleges célommá, melynek eredményeképpen feltérképeztem a szakosztályok teljes kapcsolatrendszerét, életét, továbbá egy teljes tagsági adatbázis hívtunk életre. A második lépés egy a PEAC stratégiai céljait összefoglaló dokumentum volt, amely 2030-ig összegzi a feladatokat és a szerintem sokat mondó “Tudás és Sport” címet viseli. 

 

Milyen volt a fogadtatás? Mennyire álltak készen a szakosztályok a fegyelmezettebb, elvárásokkal teli, de egyúttal jóval komolyabb szervezeti struktúrára?

Azt gondolom, hogy egy belülről jött embernek mindig könnyebb a dolga, természetesen a szakosztályok az elején kicsit nehezebben fogadták a sok adatkérést, határidőt, azonban szerencsére mindenki belátta, hogy ezek minden esetben értük vannak, az ő jövőjüket segíti. Azt gondolom, hogy a szervezeti struktúra átalakítása csak 2022-re érheti el a végleges állapotát, hiszen a feladatok nagyon sokrétűek a szervezet irányítása mellett gondoskodnunk kell a külső partnerekkel történő kapcsolattartásról, a marketing kommunikációs feladatok ellátásáról, egészségügyi szolgáltatásokról, a munkatársak fejldődésének biztosításáról, a gépjárművek karbantartásáról és több komolyabb beruházás is áll előttünk. Úgy gondolom, hogy a fenti feladatok több személyt kívánnak, bízom benne, hogy megtaláljuk a megfelelő személyeket a feladatokhoz.

 

Igen széles sportági portfolióval rendelkeztek. Bővítenétek még, vagy racionálizálnátok a szakosztályokat? Mi a jövőkép, hogy fog kinézni a PEAC 10 év múlva?

A már említett “Tudás és Sport” stratégiában a célok tekintetében a következőképpen fogalmaztunk: “A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club 2024-re mind sportszakmai, mind szervezeti szempontból az ország legmodernebb egyetemi sportklubjává válik, mely szervezetben a kiváló sportteljesítmény elérésében kiemelt szerep jut a Pécsi Tudományegyetem tudásbázisának.” Ez azt jelenti, hogy szeretnénk megteremteni a tudásalapú sportklub mintáját a hazai sportpalettán. A PEAC olyan adottsággal rendelkezik a Pécsi Tudományegyetem tudásbázisa révén, amely nagyon keveseknek adatik meg, a célunk, hogy ezt teljes mértékben kihasználjuk és, hogy a PTE-vel történő együttműködés a 2023-as 100 éves jubileumra még szorosabbá váljon. 

A sportági portfóliónk széles, de alapvetően nem kívánjuk tovább bővíteni, jelen pillanatban úgy látszik, hogy minden sportágnak megvan a maga anya egyesülete, amelyben fejlődni tud, remélem ez így is marad a városban. Azon sportágak tekintetében, amelyek a város más egyesületeiben is jelen vannak, minden esetben az együttműködésre törekszünk, ennek keretében jó az együttműködésünk mind a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-vel, mind a PVSK-val.

Amennyiben a sportági portfóliót áttekintjük és röviden értékeljük, akkor nem csak az abc sorrend miatt szükséges az asztalitenisszel kezdeni, hanem az eredmények miatt is, hiszen a felnőtt csapat Extraligát nyert, a csapat játékosa a vajdasági Pető Zsolt Tokióban szerb színekben lép asztalhoz és az utánpótlás is bontogatja a szárnyait. Az abc sorrendnél maradva a birkózók következnek, akiknél Soliman Yasmin 5. helyet szerzett a kadet világbajnokságon, aki mellet mind felnőtt, mind utánpótlás szinten számos országos bajnok sportoló készül a Garamvölgyi Gábor vezetőedző által irányított csapatban. Új színfolt mind a PEAC, mind az országos sportpalettán az E-sport, amelyben a hazai Fifa bajnokság első osztályában szerepelünk kiválóan és számos más területen kiváló csapatokkal rendelkezünk. Futsal tekintetében a felnőtt csapat az NB2 élmezőnyéhez tartozik, bízunk benne, hogy hosszú távon az utánpótlás kérdése megoldódik és akkor még nagyobb reményeink lehetnek az egyre népszerűbb sportágban. Kézilabdában mind a női, mind a férfi vonalon pécsi és egyetemista játékosokkal kíséreljük meg a feljutást Nb1/B osztályba, érdekesség, hogy mindkét csapatnak ugyanaz a személy az edzője, Papp László, Papec személyében. Utánpótlás tekintetében férfi és női vonalon a PSN Zrt.-vel, míg női vonalon ez kiegészül egy kozármislenyi partnerséggel. Új szakosztályunk a kerékpár, amelynek felépítése a következő évek feladata. Kosárlabda tekintetében a férfiak bejutottak az NB2 négyes döntőjébe, bízunk benne, hogy az új idényben a padot megerősítve a feljutás is összejöhet. Lány kosarasaink a MEFOB bajnokságban vitézkednek, reméljük, hogy idén ismét eljutnak a döntő küzdelemig. Dinamikusan fejlődő szakosztályunk a kick-boxot, muaythait, ökölvívást magába foglaló küzdősport egységünk, bízunk benne, hogy a tehetséges fiatalok megfelelő menedzseléssel akár az olimpiáig is eljuthatnak. Labdarugó szakosztályunk a megye egyben szerepel, utánpótlásunkban azonban több, mint 150 gyerek szerepel, akiknek a képzése kiemelt feladat és cél, több csapatunk már az NB3-as bajnokságban szerepelhet, melytől azt várjuk, hogy a jövőben a felnőtt csapat is feljusson oda. Parasport szakágunk 3 szakággal rendelkezik, melyek közül eredményességben kiemelkedik a boccia, bízunk benne, hogy Berkes Gergő és Szabó Alexandra is ott lehet a párizsi olimpián, melyre minden esélyük megvan.  A Horváth Gyula által vezetett csörgőlabdásaink is több válogatott sportolót adnak, reméljük, hogy sikeresen vissza tudnak jutni az első osztályba. Kerekesszékes kosarasaink kiváló csapatot építettek fel Janovics László vezetésével, többeket már a válogatottba is meghívtak, a csapat esetében az utánpótlás kérdését kell sikeresen megoldanunk a közeljövőben. Röplabdásaink a legnépesebb szakosztály, bízunk benne, hogy idén már a 200 fős taglétszámot is meghaladják, a felnőtt csapattól egészen a legkisebbekig várják a sportág iránt érdeklődőket. Dinamikusan fejlődnek a sárkányhajósaink, egyre többen kapnak meghívót a válogatottba, melyben reményeink szerint minél jobb eredményeket tudnak elérni. Vívóink a felnőtt válogatott sportolók távozása után utánpótlásban szállítanak remek eredményeket, bízunk benne, hogy Berta Dani és Peterdi András neve után Jakobi Júliáét, Herke Rékáét, Imre Lucét vagy éppen Bagoly Benedekét kell a sportszerető közönségnek megtanulnia. Vízilabdázóink előtt meg kell hajolnunk a munka és egyetem mellett általában éjjel vízfelülethez jutó csapatunk éppen lemaradt a feljutásról, míg lányaink a MEFOB-ról hoztak haza bronzérmet! A vízilabda szakosztályhoz ősztől csatlakozik egy szenior úszó csapat is. A PEAC tekintetében nem mehetünk el szó nélkül a női NB1-es kosárcsapat mellett, melyet üzemeltető Kft-ben kisebbségi tulajdonosok vagyunk. Bízunk benne, hogy az elsősorban fiatal pécsiekre épülő csapat az elődökhöz hasonló sikereket arathat.

 

Láttunk induló, arculattervezési pályázatot. Valóban megújul a PEAC 100 éves centenáriumára? Mit lehet erről tudni?

Fontos célunk, hogy az egyesület arculatát egységesítsük, kicsit megújítsuk, mely kiegészül egy saját indulóval. Örülünk, hogy több javaslat is érkezett mind a grafikai, mind a  zenei anyagok tekintetében. Fontos, hogy egy 100 éves egyesület esetében ne megújulásról, hanem folyamatos fejlődésről, alkalmazkodó képességről beszéljünk, melyben nekünk az a szerepünk, hogy megalapozzuk a következő 100 év stabil báziását. 

 

Mekkora terhet ró rád egy ekkora szervezetnek működési alapjainak felépítése a mindennapokban? Hogy egyeztethető ez össze a családdal? Mi a napi rutinod?

Örömmel fogadtam ezt a kihívást, hiszen keveseknek adatik meg, hogy olyan területen alkothassanak nagyot, amely ténylegesen a szívügyük. Korán kelő vagyok és ez hasznos is ebben a munkakörben. Általában 7-kor már elindulok az irodába, így a korai órákban át tudom tekinteni a levelezésemet, feladatokat és én irányíthatom a napokat, az irodából többnyire 4 után távozom, azonban ez nem jelenti a napi feladatok végét, hiszen telefonon még számos ügyet intézek, de emelett igyekszem aktívan a családom mellett lenni. Természetesen a szakosztályok edzéseit, versenyeit, mérkőzéseit is látogatom, ezekre többnyire viszem magammal a kisfiamat is, aki a férfi kosarasok négyes döntőjén nagyon szurkolt a srácoknak!