Szombat hajnalban kilenc fővel indult útnak az idén alakult frizbi csapatunk Debrecenbe, hogy megkezdje első NB II-es szezonját.
Az első mérkőzést a szegedi Szufla ellen játszották a mieink, ahol a rutin bizonyult a legnagyobb erénynek, így a találkozó 19–2-es eredménnyel az ellenfél javára dőlt el. A következő mérkőzés hasonlóan alakult a szervező csapat, a DEAC ellen: a széllel szembeni támadások bizonytalansága sajnos 13–1-es vereséget eredményezett.
A harmadik meccsnek már több tapasztalattal vágtak neki játékosaink. Bár az ellenfél és a kedvezőtlen időjárás sem könnyítette meg a dolgukat, végül sikerült behúzni a győzelmet: a Patak Patriots 5–4-re maradt alul a PEAC csapatával szemben.
Utolsóként a Fehérvár Lionz együttesével küzdöttek meg a pécsiek. A mérkőzés remek hangulatban telt, és izgalomból sem volt hiány, hiszen a két csapat végig fej-fej mellett haladt. Az utolsó percben azonban sikerült a zónába juttatni a korongot, így a nap újabb PEAC-sikerrel zárult, a végeredmény 8–7 lett.
Ezzel a teljesítménnyel a PTE PEAC a Repülő Korong Nemzeti Bajnokság másodosztályának első fordulója után a ranglétra 3. helyén áll.
Gratulálunk a csapatnak, és további sok sikert kívánunk a következő mérkőzésekhez!
Hajrá, PEAC!