Nem úgy alakult a hétvégi verseny, ahogy azt eredetileg elterveztük, mivel három versenyzőnk betegség miatt kénytelen volt visszalépni. A PEAC színeit végül Melis Bálint és Horváth Patrik képviselte, akik kiválóan helytálltak a megmérettetésen. Bár aranyérem ezúttal nem született, az események utólagos elemzése alapján elmondhatjuk: minden mérkőzésünk győzelemmel zárult.
Bálint célja a versenyzéssel a rutinszerzés volt a közelgő FISU-ra való felkészülés jegyében. A mérkőzését 9:30-ra írták ki, a nehézséget pedig az jelentette, hogy az ellenfele és a sportolói kiemelés is háromszor változott a nap folyamán.
Ennek ellenére Bálint az első mérkőzését pontozással nyerte: végig irányította a küzdelmet, és már az első menetben megszámoltatta német ellenfelét. Sajnos a lappangó nátha, valamint a csípőproblémák miatt a következő mérkőzésig rendelkezésre álló 5 perc pihenőidő nem tette lehetővé a további érdemi versenyzést, így visszalépett, és a III. helyen zárt.
Patrik élete első nemzetközi versenyén vett részt. A 11 fős mezőnyben az első mérkőzését magabiztosan, pontozással nyerte, ami nagy lökést adott önbizalmának. A döntőbe jutásért vívott küzdelmet is simán hozta, ám a bírói döntés vitathatóra sikeredett.
Miután a mérkőzés supervisorával és a WMAC elnökével felülvizsgáltattuk az eredményt – akik Patrik javára ítéltek –, kiderült, hogy a döntőt már lejátszották, ahol Patrik korábbi ellenfele végül veszített. Bár az erkölcsi győzelem a miénk – amit egy vigaszdíjjal és hivatalos elnézéskéréssel is elismertek –, a hivatalos ezüstérem sajnos elmaradt.
A kitűzött célt elértük: győztes mérkőzésekkel, erős nemzetközi mezőnyben tudtunk készülni a FISU-ra, az EUSA-ra és a közelgő őszi versenyszezonra.
Ezúton is köszönjük a PEAC busz támogatását, amely jelentős segítséget nyújtott, nagyban csökkentve a sportolók és az edzői stáb terheit!
