ELNÖKI ÉVÉRTÉKELŐ

2021. DECEMBER 22. Hírek sajtótájékoztató

Prof. Dr. Ács Pongrácot, a PEAC elnökét kérdeztük a PEAC idei eredményeiről.

Kérjük, hogy első lépésben a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club, mint szervezet egészét tekintve értkelje a 2021-es esztendőt.

A 2021-es esztendő mindenki számára sok nehézséget tartogatott, melynek fő oka a körülöttünk lévő pandémiás helyzet volt. Azt gondolom, hogy a PEAC szakosztályai a tavasz folyamán példát mutattak, hiszen számos szakosztályunk nem tudta használni a szokásos bérleményét, azonban a PTE-s létesítmények újra elosztásában minden szakosztályunk partner volt, így nem maradt edzés helyszín nélkül egy PEAC-os versenysportoló sem. Természetesen az ilyen nehéz helyzetek és az évközben adódó egyéb problémák sem lettek volna megoldhatóak, ha 2020-ban nem fektetünk le egy új 10, éves távlatot nyitó stratégiát. Egyesületünk stratégiája a „Tudás és Sport” névre hallgat, melynek már az idei esztendőben számos elemét tudtuk megvalósítani. A megvalósított programelemeknél kiemelten gondolok arra, hogy a PEAC iroda vonatkozásában meghonosítottuk a szolgáltatásszemléletet, továbbá jelentős fejlesztéseket értünk el a marketing területén is. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindkét szervezeti egység esetében építünk és a jövőben is építeni fogunk a Pécsi Tudományegyetem hallgatóira, akiket gyakornoki program keretében integráltunk a szervezetbe. Azt gondolom, hogy  szintén komoly előrelépés az úgynevezett eredménykataszter, amelyben 2021. évben közel 1500 eredményt rögzítettünk. A szolgáltató iroda gondolatmenetre visszakapcsolva komoly előrelépést értünk el egy egészségügyi háló kialakításában, hiszen a sérült sportolóink számára komplex vizsgálatot, rehabilitációt tudunk biztosítani, amely mellé a pandémiás helyzet miatt új elemként csatlakozott egy szívultrahang vizsgálat is. Ahogy a stratégiánk szlogenje is hirdeti, egyetemi egyesületként kiemelt prioritásként kezeljük a tudást, melynek keretében idén 30 edző és 20 technikai munkatárs számára kétféléves PEAC akadémia képzést tartottunk, míg a hallgatóink számára előkészítettünk egy tudományos konferenciát. Természtesen ezeket a megkezdett szolgáltatási elemeket szeretnénk tovább folytatni kiegészítve egy vállalatirányítási rendszerrel, melyen keresztül a szülők számára átláthatóbbá válnak a befizetések, feladatok, edzések és utazások.  Az Egyesület életében 2021 mérföldkőnek tekinthető infrastrukturális vonatkozásban, hiszen hosszú évek otthontalansága után labdarúgóink és birkózóink is otthonra leltek a Stadion utcában, az új Egyetemi Sporttelepen. A PEAC részéről rögtön meg is történt a birtokbavétel és a fejlesztések sorozata is megkezdődött, hiszen novemberben már átadtuk a felújított műfüves pályát. A sporttelep fejlesztése a jövőben is folytatódni fog, hiszen a birkózók otthonául szolgáló piros csarnok felújítására a forrás rendelkezésre áll és az új kézilabda munkacsarnok közbeszerzése is megindult. Természtesen a fenti programok megvalósítása sem történhetne meg, ha a Pécsi Tudományegyetem nem állna mellettünk, ha nem vehetnénk részt a kormányzat kiemelt vidéki sportegyesületi programjában, illetve, ha nem lennének komoly TAO támogató partnereink, akiknek ezúton is köszönjük, hogy mellettünk álltak. Mind a működés sikerességével, mind eredmények tekintetében igyekszünk meghálálni a bizalmat. 

 

Ha már az eredményességről beszélünk, kérjük, hogy röviden áttekintve ejtsen szót az egyes szakosztályok idei sikereiről!

A szakosztályi felsorolás előtt 3 eredményt emelnék ki 2021-ből: a vajdasági asztaliteniszezőnk, Pető Zsolt olimpiai szereplése, Szabó Alexandra bocciásunk kontinensbajnoki címe, Ladover Bálint muaythai világbajnoki első helyezése. A szakosztályok tekintetében is számos kiváló eredményről számolhatunk be. Asztalitenisz vonatkozásában Pető Zsolt olimpiai részvétele mellett is számos siker volt, hiszen a férfi csapat megnyerte az Extraligát, indult a Bajnokok Ligájában és decemberig részt vett a nemzetközi kupában. A csapatsikerek mellett pedig elmondhatjuk, hogy a szakosztály sportolói a legkisebbektől a legidősebbekig a ranglisták élmezőnyében foglalnak helyet, hiszen a Nagy Rebeka, Nagy Judit, Szuhanyik Gréta, Pétery Johanna négyes számos hazai és nemzetközi sikert ért el, a Balogh Bence, Faragó Barnabás, Hőgye Dániel csapat ifjúsági Magyar Bajnok lett, míg Schwara László a 80 év felettiek ranglistáját nyerte meg. Birkózás tekintetében is nemzetközi eredményekről beszélhetünk, hiszen Soliman Yasmine kadet Világbajnokságon 5. helyen zárt, Kiss Károly és Gulyás Botond az U23-as Világbajnokságon szerepeltek. A szakosztály otthonra lelt, ahol már új erőfejlesztő eszközöket is kaptak. Bízunk benne, hogy sikereik folytatódnak tovább. Új szakosztályunk, az E-sport versenyzői a hazai FIFA bajnokság első vonalában szerepelnek, és jelenleg az Európa Ligában is versenyben vannak.  Kiemelt cél, hogy a szakosztály informatikai háttere mellé a fizikai aktivitás hátterét is megteremtsük. Futsalosaink stabil szereplői az NB2-nek, bízunk benne, hogy egyetemistákra épülő csapatunk minél előrébb jut, melyhez jó alapot ad az első osztályban szereplő U18-as csapat. Új szakosztály a PEAC életében a kerékpár, mely az idén még nem vett részt versenyen, de jövőre már több kategóriában is szurkolhatunk a bringásainknak, akik szerepet kívánnak vállalni az egyetemi hallgatók kerékpársportjának biztosításában is. Kézilabdásaink kapcsán kezdjük a sort a lányokkal, akik az előző idényben nem sokkal maradtak le a feljutásról, és most is az NB2 élmezőnyében szerepelnek. A lányok esetében meg kell említeni a térségi együttműködést, hiszen mind a Kozármislennyel, mind a PSN Zrt.-vel komoly együttműködés zajlik. A fiúk esetében is fontos hangsúlyozni a PSN Zrt. partnerségét, mely biztos alapot ad az NB2 élmezőnyébe tartozó felnőtt csapat fejlődéséhez és sikereihez.  Új elem a PEAC-os kézilabda palettán a női megyei bajnokságban szereplő csapat (a régóta működő férfi mellett), amelyben csak egyetemista hallgatók játszanak, nagy számú norvég orvosegyetemistával.  Kosárlabdázóink esetében eredményesség szempontjából a fiúk kívánkoznak az élre. A Moosz Milán által irányított NB2-es csapat az előző idényben csak a négyes döntőben maradt le a végső feljutásról, ebben az idényben pedig 14 meccs óta veretlenek, így bízunk benne, hogy idén a feljutás is sikerülhet. A lányok a MEFOB Bajnokságban szerepelnek hétről-hétre fejlődő játékot mutatva. A kosarasoknál meg kell említenünk a PEAC kisebbségi tulajdona mellett működő NB1-es csapatot, amely ősszel eredményesen állt helyt a nemzetközi porondon és a bajnokságban is. Küzdősportolóink az idén számos kiváló eredményt értek el. Ladover Bálint VB aranya mellett meg kell említeni, hogy Melis Bálint és Ladover Barna szintén indulhatott a thaiföldi muaythai világeseményen. A szakosztály kick-boxban is szépen szerepelt, hiszen Schwindli Hajnalka és Melis Bálint révén EB bronzérmet szereztek. Labdarúgóink az új otthon mellett is eredményesen zártak, hiszen megye I. osztályú csapatunk versenyben van a feljutásért, utánpótlás létszámunk nőtt és a csapatok eredményei is egyre jobbak. Bízunk benne, hogy a végleges otthon révén a fejlődés töretlen marad. Parasport szakosztályunk egyre szebb eredményeket ér el. Boccia tekintetében Szabó Alexandra EB aranya az idei csúcs, de fontos a párosban szerzett ezüstje is, melyek révén kvalifikálta magát a jövő évi Világbajnokságra is. A Szappanos Zoltán vezette bocciások szakmai programja 2024-ig tervezhető, az Egyesület részéről mindenben támogatjuk őket. Csörgőlabdásaink szakmai munkája is folyamatos, bízunk benne, hogy sikerességük töretlen marad. Kerekeskosarasaink egyre jobb eredményeket érnek el, hiszen az első bajnoki győzelem mellett, Magyar Kupa ezüstöt szereztek, illetve 3 válogatott játékost adnak. Vaktekéseink is szép eredményeket értek el idén, reméljük, hogy munkájukat továbbra is tudjuk segíteni. Röplabdásaink a legnépesebb szakosztályunk (200 fő). Felnőtt női csapatunk tett egy rövid próbálkozást az NB1-ben, reméljük, hogy a hazai nevelésekre és egyetemistákra koncentráló szakmai munka révén saját erőből a közeljövőben fiú és lányvonalon is újra sikerülhet ez. Az utánpótlás rendszer felépítése példaértékű a PEAC többi szakosztálya számára. Szabadidősport szakosztályunk biztosítja a sárkányhajósok versenyzését, akik idén számos bajnoki éremmel, MEFOB győzelemmel hálálták meg a bizalmat. Reméljük, hogy a jövő évi amerikai VB-n minél nagyobb számban képviselik az egyetemet. Vívóink sikerességét a következő eredmények támasztják alá: Magyar Bajnokságokról a PEAC-os vívók 1 aranyat, 2 ezüstöt, három bronzot, és további 11 döntős helyezést hoztak haza, amely mellett Herke Réka, Jakobi Júlia és Farkas Bulcsú révén nemzetközi arany, ezüst és bronzérmek kerültek Pécsre. Hazai csapateredmények terén kiemelkedik a Bagoly Benedek, Bernhardt Áron, Nagy-Tószegi Soma, Szentpáli Dániel négyes által szerzett gyermek csapatarany, a Herke, Jakobi, Imre Luca, Doma Zsófia által szerzett kadet ezüst, valamint a Miklós Fanni, Jakobi, Imre által szerzett junior bronz. Vízilabdázó fiaink közel voltak az OB1/b-hez, az őszi idényben tovább erősödtek, csakúgy, mint leányzóink, akiknek MEFOB bronz került a nyakukba. A vízilabdázók az idén egy társszakosztályt kaptak az úszók személyében, akik 2022-ben reméljük már versenyen is képviselhetik a PEAC-os színeket. Összességében tehát kiváló eredmények születtek az idei évben, mely kapcsán ezúton szeretném megköszönni az edzők, szakosztályvezetők munkáját és természetesen a szülők áldozatos segítségét is.

 

Úgy tudjuk, hogy a szép eredmények megbecsülésére új díjakat hoztak létre:

A PTE-PEAC 2021-ben hagyományteremtő jelleggel hívta életre az év sportolója választást. A szavazást a PEAC iroda készítette elő az 1500 eredményt tartalmazó eredménykataszter alapján. A szavazásban a PEAC elnöksége, munkatársai, az egyetemi vezetés és a PSN Zrt. vezérigazgatója vállalt szerepet. A díjak ünnepélyes keretek között 2022-ben kerülnek átadásra.

A kategóriák győztesei és a jelöltek:

2021. év sportolója díj:

A kategória győztese: Pető Zsolt, asztaliteniszező. Zsolt, vagy Zsole, ahogy a pingpong termeken belül hívják, kiváló évet tudhat maga mögött, hiszen a PEAC vajdasági sportolója a szerb válogatott színeiben egyéniben és csapatban is asztalhoz állhatott a tokiói olimpián. Az olimpiai felkészülés során kiváló formába kerülő játékos nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a PTE-PEAC Kaloh-Méh férfi csapata megvédje Extraliga bajnoki címét és ennek révén a Bajnokok Ligájában is szerepeljen.

A kategóriában jelölést kapott még:

Kiss Károly, birkózó, 70 kg, szabadfogás.

Ladover Bálint, küzdősport, muaythai.

Gulyás Botond, birkózó, 65 kg, szabadfogás.

 

2021. év utánpótlás sportolója díj (20 év alatt):

A kategória győztese: Soliman Yasmine, birkózó. Yasmine két nemzetközi versenyt nyert (Zágráb, Bukarest) 2021 első felében, majd a budapesti kadet Világbajnokságon 5. helyen zárt, korosztályában Magyar Bajnok. Garamvölgyi Gábor tanítványának eredményei különösen fényesen csillognak, ha azt is hozzátesszük, hogy az egész idényben különféle sérülések hátráltatták.

A kategóriában jelölést kapott még:

Balogh Bence, asztalitenisz.

Nagy Rebeka, asztalitenisz.

Nagy Judit, asztalitenisz.

Melis Bálint, küzdősport.

Ladover Barna, küzdősport, muaythai.

Schwindli Hajnalka, küzdősport, kick-box.

Jakobi Júlia, vívás, párbajtőr.

Herke Réka, vívás, párbajtőr.

Farkas Bulcsú, vívás, párbajtőr.

 

2021. év parasportolója díj:

A kategória győztese: Szabó Alexandra, boccia. 2021. évi Európa-bajnokságon egyéniben első, vegyespárosban ezüstérmes. A szakág első kontinensbajnoka, a PTE hallgatója. Alexandra eltökélt abban, hogy a kiváló sorozat végén Párizsból is éremmel térjen haza. Edzője: Szappanos Zoltán.

 

A kategóriában jelölést kapott még:

Klaics Gábor, kerekesszékes kosárlabda.

Hadobás Lilla, csörgőlabda.

Berkes Gergő, boccia.

 

2021. év felnőtt csapata díj:

A kategória győztese: Asztalitenisz, PTE-PEAC Kaloh-Méh: Extraliga első hely, BL indulás, ETTU kupa szereplés. Csapattagok: Demeter Lehel, Gerold Gábor, Pető Zsolt, Molnár Dávid, Kovács Sebestyén. A csapat hosszú idő után magyarként a Bajnokok Ligájában indult, a nemzetközi szereplés pedig egészen december közepéig tartott.

A kategóriában jelölést kapott még:

Férfi kosárlabda: A 2020/21-es szezonban a csapat megnyerte az NB2 Nyugati csoportot, bejutott a Final Fourba, a feljutás végül nem sikerült. Az idei szezonban 9 meccset vívtak meg veretlenül.

Röplabda: A női csapat az NB1-ben szerepelt, a bennmaradás nem sokon múlt.

Futsal: A felnőtt férfi csapat a másodosztály meghatározó együttese, tavaly a 8. helyen zártak. Jelenleg a 9. helyen állnak.

Vívás: Felnőtt női párbajtőr csapat a Magyar Kupában egy 6. és 7. helyet gyűjtöttek, különlegesség, hogy felnőtt versenyző nélkül tették ezt (a legidősebb versenyző 17 éves volt).

Sárkányhajó: 10 fős hajó, U24 Magyar Bajnoki cím (200 M és 2000 M), Egyetemi Regatta 1. hely (200 M és 2000 M)

Vízilabda: A felnőtt férfi csapat az OB2 második helyén zárt, csoportját megnyerte, a négyes döntőben a feljutásról kicsivel maradt le.

Kézilabda: A lány NB2-es csapat karnyújtásnyira volt az NB1/b-s osztályozótól, idén is harcban vannak a feljutásért.

Vízilabda: A női csapat bronzérmet szerzett a MEFOB-on, és ismét vállalta az OB1/B-s indulást.

2021. év csapata az utánpótlásban:

A kategória győztese: Asztalitenisz: U 19-es csapat. A Faragó Barnabás, Balogh Bence, Hőgye Dániel csapat első helyet szerzett a korosztályos csapatbajnokságon. A játékosok mindegyike NB1-ben szerepel. Edzőjük: Orosz Gábor.

A kategóriában jelölést kapott még:

Asztalitenisz: A PEAC U13-as lányai: Nagy Rebeka, Nagy Judit, Szuhanyik Gréta, Pétery Johanna a felnőtt NB1-es női és a felnőtt NB3-as férfi bajnokságban edződnek és fejlődnek.

Vívás: Gyermek férfi párbajtőrcsapat. Magyar Bajnokság arany. Csapattagok: Bagoly Benedek, Bernhardt Áron, Nagy-Tószegi Soma, Szentpáli Dániel.

Vívás: Kadet és junior párbajtőrcsapat. Magyar Bajnokság korosztályos ezüst és bronzérem. Csapattagok: Herke Réka, Jakobi Júlia, Imre Luca, Doma Zsófia, Miklós Fanni.

Röplabda: U19-es női csapat. A csapat a másodosztály 13. helyén zárt 22 indulóból, számos sportoló a felnőtt csapatban is bemutatkozott.

Futsal: U 18 I. osztály Nyugati csoport. A csapat az idei szezonban 5. helyen áll, a 2020/21-es szezonban szintén ezen a helyen végeztek.

Labdarúgás: NB3 U 17. A csapat az idei szezonban a 8. helyen áll. A tavalyi volt az első év, hogy az U17 és U19-es csapatok a harmadosztályú bajnokságban szerepeltek.

Kézilabda: Férfi ifjúsági Bajnokság II. osztály. A csapat 4. helyen zárt a nyugati csoportban, jelenleg a megfiatalított csapat a 8. helyen áll.

 

2021. év felnőtt edzője:

A kategória győztese: Mogyorósi András, kerekesszékes kosárlabda. A csapat edzőjeként az elmúlt évek kemény munkájával idén már Magyar Kupa érmet nyertek, két fő a válogatottban is bemutatkozhatott.

A kategóriában jelölést kapott még:

Papp László, kézilabda.

Moosz Milán, kosárlabda.

Szappanos Zoltán, boccia.

Szabó Tamás, röplabda.

 

2021. év utánpótlás edzője:

A kategória győztese: Orosz Gábor, asztalitenisz. Gábor az U19-es fiú csapat edzője, a srácok korosztályos bajnokok csapatban, a PEAC NB1-es csapatának játékosai.

A kategóriában jelölést kapott még:

Varga László, asztalitenisz.

Garamvölgyi Gábor, birkózás.

Blazsekovics Ferenc, küzdősport.

Bokrétás Csaba, vívás.

Hesz Krisztián, vívás.

Füzes Gábor, futsal.