Veterán vívó VB Zadarban

2022. OKTÓBER 4. Hírek sport

Október 10-11. napján két veterán vívónk lép asztalhoz Zadarban az idén is megrendezésre kerülő VB-n. Előzetes interjút készítettünk a két versenyzővel, Mátyás Pállal és Rab Attilával.  

 

Hogy zajlott a felkészülés? 

Mátyás Pál: Nagyon örülök és nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy az elmúlt év eredményei alapján indulhatok a korosztályos vívó Világbajnokságon. Főleg, hogy az elmúlt idényben szinte csak a kötelező versenyeken vettem részt. Valamint egy tavaly decemberi bokaficam sérülései is befolyásolták a januári, márciusi országos válogató versenyek eredményeit, ahol az 5. és 3. helyen végeztem. Így nagyon értékesnek tartom a megszerzett ranglista 4. helyét.  

A felkészülésemmel kapcsolatosan fontosnak tartom megemlíteni a futást, mint kiegészítő sportot. Ugyanis a pandémia kezdetén, amikor a sporttermek bezártak, egy véletlennek köszönhetően elindultam és sikeresen teljesítettem egy amatőr futóversenyt. Ma már hetente lejárok a futópályára futni és rendszeresen elindulok az amatőr félmaratonokon is. Így a felkészülésem fontos elemének tartom a heti két alkalmi futást és egy vívó edzést. A nyári szünidő alatt sajnos nem volt lehetőségem rendszeresen vívni, de a távfutással igyekeztem a fizikai állapotomat megőrizni. 

Az idénynyitó versenyek eredményeit sajnos ismét befolyásolta egy egészségügyi probléma, így az augusztusi Siófoki Balaton kupán 5. helyen végeztem, a szeptemberi Nemzetközi Budapest Bajnokságon a 25. helyen. De a szakorvosi kezeléseknek köszönhetően a felépülésem teljes mértékű lesz. 

Nagyon szerencsés vagyok, hogy a PEAC korosztályos edzésein rendszeresen vívhatok az ország legjobbjaival, akik rendszeresen szállítják a dobogós érmeket. Hajrá Attila! 

Rab Attila: 2021. novemberében térdműtétem volt. Sajnos a a felépülésem nem volt tökéletes. Ennek ellenére sikerült a veterán 60+ ranglista 2. helyén végeznem, így a VB részvételre kvalifikálnom magamat. 
A VB felkészülést már júniusban elkezdtem. Heti két alkalommal erőnléti edzéseket végeztem, és heti egy alkalommal vívtam Komlón egész nyáron - a szabadságom két hetét leszámítva. Augusztus végén Siófokon az idénynyitó Balaton kupán 1. helyen végeztem a korosztályomban. Szeptember 18-án a Nemzetközi Budapest Bajnokságon ezüstérmes lettem a 60+ korosztály 29 fős mezőnyében.  

 

Milyen célt tűztetek ki a verseny kapcsán? 

Mátyás Pál: Egyelőre csak a mostani, és a korábbi években rendezett Budapest Bajnokságon volt lehetőségem külföldi vívókkal vívni. Nagyon nagy élmény a táblán vívni és nyerni. A külföldi vívók több nemzetközi versenyzői tapasztalattal rendelkeznek, de technikai tudásban nem látok nagy különbséget.  

A VB-n összpontosítanom kell a csoportkörre, hogy minél több győzelemmel és jó tusaránnyal kerüljek a táblára. A táblán pedig a lehető legtöbb asszót meg kell nyernem. Fontos, hogy érezzem a tempót, az ellenfél ritmusát. Hogy milyen célt? …fantasztikus érzés lenne T8-ban vívni… 

Rab Attila: A korábbi években 100 fő körüli mezőny szokott összejönni az egyes korosztályokban. Eddigi legjobb helyezésem még az 50+ korosztályban a 31. hely volt. Nagyon bízok abban, hogy ezen tudok javítani, és a 16-os táblára is fel tudok kerülni.  

 

Mit gondoltok a mezőny összetételéről? 

Mátyás Pál: A VB-n világ országainak legjobb 4 vívói fognak versenyezni. Nem számítok könnyű asszókra. Nagyon sok jó fizikai adottságokkal rendelkező eredményes versenyző fog indulni, így kemény, dinamikus asszókra számítok. 

Hajrá Pécs! hajrá Magyarország! 

Rab Attila: A 60+ korosztály nemzetközi mezőnye igen kiegyensúlyozott. A szeptemberi budapesti verseny tanulsága, hogy fordulatos asszókra lehet számítani, és csak apró különbségek fognak dönteni. A külföldiek fiatalokat megszégyenítő tempóban vívnak, igen motiváltak, és jelentős versenyrutinnal rendelkeznek. Legtöbbjük rendszeres résztvevője a nemzetközi versenyeknek (Európai körverseny, EB, VB). Bízom azért abban, hogy mi magyarok is megálljuk a helyünket. Hajrá magyarok!!!

 

Mátyás Pál

Rab Attila